Tinilánycsapatok gyülekeznek mindenfelé a Papp László Budapest Sportaréna körül Gondban a mobilszolgáltatók: véget ért az újabb Megasztár. A televíziónézők szerint Molnár Ferenc Caramelé az év hangja – hozzá egy autóval, egy lakással meg egy lemezszerződéssel –, a hatvanas évek beatőrületét idéző döntőben tizenkétezren sikítottak a Budapest sportarénában. És a többség nem a fájdalomtól.

Gondban a mobilszolgáltatók: véget ért az újabb Megasztár. A televíziónézők szerint Molnár Ferenc Caramelé az év hangja – hozzá egy autóval, egy lakással meg egy lemezszerződéssel –, a hatvanas évek beatőrületét idéző döntőben tizenkétezren sikítottak a Budapest sportarénában. És a többség nem a fájdalomtól.

Tinilánycsapatok gyülekeznek mindenfelé a Papp László Budapest Sportaréna körül, mellettük apukák, anyukák, perecesek, a jegyárus előtt valaki méltatlankodik, hogy egy nepper mennyiért akart neki jegyet adni. Ahogy egyre beljebb jutunk és közeledik a Megasztár döntőjének kezdete, látszólag úgy növekszik a feszültség, főképp a biztonsági őrökben. Kint még barátságosak, segítőkészen irányítanak minket a rossz irányba, bent azonban komoran feszítenek fekete ruhájukban, kurta szavakkal válaszolgatnak, az egyik öltönyös pedig ingerülten küld el minket a fenébe.
A küzdőtéren sikongató lányok ezrei, két karaokeshowman izzítja a hangulatot örökzöldekkel. Miután bejutottunk és konstatáltuk, hogy a sajtóbelépőnk semmire sem jogosít minket, még egy nyavalyás székre sem, odamegyek két rémisztően fiatal lányhoz, akik legalább akkora tanácstalansággal álldogálnak, mint én. Megkérdezem tőlük, miért a Torres Dani nevét írták a táblára, mikor ő már rég kiesett. Kuncogás, vihogás, majd az egyikük felvállalja a szóvivő szerepét és közli velem: mert Dani az isten. Ezt jó tudni – jegyezném meg, de már nincs rá időm, mert a színpadon egy röpke pillanatra feltűnik maga az isten, persze nem égő csipkebokor, csak Torres Dani alakjában, égszakadás, földindulás, feldübörögnek a kamaszszívek.
Amíg a szervezők a lányokat túráztatják, bőgetik, igyekszem a lassan beszállingózó zsűri közelébe férkőzni, egy testcsel Bíró Ica tiszteletet parancsoló keblei előtt – nagy a felvonulás, vele jött a két Nagy Ő, Anikó (meglehetősen kigömbölyödve) meg Noszály Sándor (tartja a régi formáját) –, és már ott is állok Pierrot mellett, épp sminkesek púderezik. Aztán belibben Soma – dekoltázsát a helyszínen díszítik, az énekesnő hosszan válogat az ezüstláncok között, kistükrét és mobilját egy kézben tartva végzi az utolsó simításokat –, majd Pély Barnabás, Bakács Tibor Settenkedő, végül pedig becammog Presser Gábor is; alig négy perc, és kezdődik a show.

Szamuráj és dalos madár
Persze a tévéfelvétel miatt kissé zötyögős a műsor, például a kezdőképhez a színpad szélére állítják az egykori döntősöket, ott ácsorognak tizenkétezer ember előtt hosszú percekig, amiért egyáltalán nem irigylem őket. Készségesen adják az autogramokat. Molnár Ferenc Caramelen és Palcsó Tamáson, a két döntősön sem látszik az izgalom, előbbi folyamatos mosollyal válaszol az imádói kérdéseire, int egyet ide, kiszól egyet oda, utóbbi inkább komoly, de olykor elmosolyodik. Testközelből sem látszik más: profik, kedvesek. Kósa Ivett a start előtti utolsó pillanatban még megkérdi a mellette álló Bálint Ádámot, hogy jobbra vagy balra indul a koreográfia, Bálint megmondja – jobbra –, így teljes összhangban indul a műsor.
A közös éneklés után kezdődik a párharc, egymásnak választott dalokat kell a két énekesnek előadnia. Mivel mindketten egészségügyi problémákkal küzdöttek az elmúlt héten – Caramel még kórházba is került –, nemcsak azon lehet izgulni, hogy melyiküknek sikerül jobban felvillanyoznia a közönségét minél több támogató SMS küldésére, hanem azon is, vajon bírják-e szuflával. Tóth Vera, az előző széria győztese csak mosolyog, mint mondja, "én is többször voltam beteg a verseny alatt, de a rosszullét az adrenalintól egy pillanat alatt elszáll, mikor a színpadra lépsz". Megkérdezem, kinek drukkol, de csak talányosan annyit felel: a szívével Palcsónak, az eszével Caramelnek.
Lemegy az első forduló, jön a zsűri értékelése, Bakács szamurájnak nevezi Caramelt, ami persze már nem meglepő, főleg azután, hogy a műsor kezdete óta volt már aranytorkú, sőt nevezték Torreshez hasonlóan istennek is, az elhangzottakból ítélve Palcsó Tamás pedig dalos madárként vonul be a magyar zenetörténetbe.

Bugyuta dalocska
Míg a szünetekben a tévénézők a pH-érték miatt aggódnak, az arénában a legjobban sikerült előadásokat ismétlik a már kiesett versenyzők. Van ilyenkor is látványosság, a fotósok például a tehetségek helyett Gyurcsány Ferencet fedezik fel, kamerák sora áll a széke előtt.
A küzdőtéren találkozunk Schell Judittal. A színésznőnek két kedvence volt a tizenkét döntősből: Caramel és Palcsó. "Kicsit gerjesztett dolog, de nagyon hasznos ez a műsor – mondja. – Azért más lesz saját lemezt készíteni, mint világsztárok számait énekelni." Már az első szériát is szerette: "Akkor Oláh Ibolyának szurkoltam."
Tényleg: hol van Oláh Ibolya és Gáspár Laci?
A színpadon a slágergyáros Billy Steinberg dalaival mérik össze torkukat a döntősök, de hiába fémjelzik a zeneszerző munkásságát Madonna, Phil Collins vagy Mel C slágerei, az igényes hazai piacon nem arat osztatlan sikert, Soma például bugyuta dalocskának nevezi Steinberg egyik szerzeményét. A két énekes közti különbség pedig egyre nyilvánvalóbb: a zsűrinél is Caramelnek áll a zászló, pedig mindegyik kritikus próbálja tartani az arany középutat.
Harmadikként egy érzelmes Demjén-dallal, a Jégszívvel lépnek a felek a színpadra, végül pedig egy duettet énekelnek. Legalább négy órája ácsorgunk, nemcsak én fáradok, hanem az odarendelt rajongók is, a műsorvezető, Till Attila meg is fenyegeti a kiválasztottak e népes csapatát, hogy legközelebb inkább a sikítós lányokat engedik a színpad mellé és nem a sajtót. Ha legalább Görög Zita fenyegetett volna…

Táncoló vezérigazgató
Jönnek az utolsó dalok, a növekvő izgalmat mutatja, hogy mellettem a Tv2 vezérigazgatója, Kereszty Gábor utánozhatatlan mozgáskultúrával mutat be egy talán dél-vietnami néptáncot.
Következik a finálé, kiderül, hogy Molnár Ferenc Caramel az év hangja, ő lesz gazdagabb egy Suzuki Swifttel, egy lakással és egy lemezszerződéssel. A szlogen itt nem a "győztes mindent visz", mégis a végső hallelujában Palcsó Tamástól elfelejtenek búcsúzni – ő az egyetlen a tizenkét résztvevő közül, akinek nem idézik vissza a legjobb pillanatait –, ezt nevezhetjük tapintatlanságnak is, de aztán az égből hulló lufieső, meg a tűzijáték gyorsan kiveri a fejemből az új tinisztárt. Csak székre tudok gondolni meg arra, hogy hány óra alatt múlik el a fülzúgásom, amelyet a sok ezer tinitorok sikítása okozott. Otthon majd – mikor már senki sem látja – bátortalanul én is meglengetem az elcsent carameles táblácskámat, és közben arra gondolok, milyen szép is egy táncoló tévéfőnök.